Egyre gyakrabban jut eszembe egy régi iskolai élményem. Az általános iskola hatodik vagy hetedik osztályába jártam, amikor számtan órán egy alsó tagozatos tanítónő helyettesített, és az egyik feladat során 0,6-et osztva 0,2-del 0,3-et kapott eredményül. Meglepődtem, és kezdtem magam kényelmetlenül érezni, végül jelentkeztem, és szóltam, hogy 0,6-ben a 0,2 nem 0,3-szor, hanem 3-szor van meg. Ezzel elszabadult pokol. A tanítónő szörnyülködött, hogy mondhatok ilyet, az osztálytársaim is nekem estek, hogy kitűnő tanuló létemre hogyan tévedhetek ekkorát. Én pedig egyre jobban elképedtem, és bizonyításul több ötlettel álltam elő; például szorozzuk be az osztandót és az osztót tízzel, és utána végezzük el az osztást. Mindhiába, mert a számtan szabályrendszerét átfogalmazták a kívánt hamis eredmény eléréséhez, én pedig nem tudtam meggyőzni senkit. A történet úgy folytatódott, hogy a következő szünetben az osztály több tagja lerohanta az udvaron ügyeletes tornatanárt, megkérve, bizonyítsa be nekem, hogy nincs igazam, amikor azt mondom, hogy 0,6/0,2=3. A tornatanár megütközve hallgatta a történetet, és természetesen nekem adott igazat. Végül nagy botrány kerekedett az ügyből, és az osztályunk jó néhány számtandolgozatot írt az eset tanulságául.¹

Azóta több pszichológiai esettanulmányt olvastam arról, hogy a többség miképp tud meggyőzni valakit a nyilvánvaló ellenkezőjéről. Az én történetem egy kicsit eltér ezektől annyiban, hogy ez az eset sokkal inkább a tekintély-elvűséget példázza. Ez a história bemutatja; milyen könnyedén tudja egy tekintéllyel bíró személy a biztosan hibás véleményét elfogadtatni sokakkal, még olyan területen is, mint az elemi matematika, amelytől igencsak távol áll a szubjektív megítélés lehetősége. A matematika-tanítás hibáit is felfedi a sztori. A matematikát nem a való élettől idegen szabályrendszerként kell tanítani, hanem a fizikai világunkból származtatott információk absztrakciójaként, tovább gondolásaként. Én is elkövettem azt a mulasztást a fenti történetben, hogy csak szabályokkal próbáltam érvelni egy rosszul megjegyzett szabállyal szemben, ahelyett, hogy a fizikai valósággal példálóztam volna, azzal a tapasztalattal, amelyből a szabályok származnak. (Például egy alma tíz részre osztásával szemléltethettem volna a feladatot.)

A közélet visszásságai juttatják eszembe rendre a fenti történetet, mivel szinte nap, mint nap találkozom a tekintélyre alapozott manipulációval. A mesterkedést mindig bonyolult, vagy hangzatos szóvirágok mögé rejtik, és semmi mást nem kell tenni a praktika leleplezésére, mint lecsupaszítani a közlést a tényszerű tartalomra, amiről már sokkal könnyebb eldönteni, hogy mennyi belőle az igaz és mennyi a hamis.

Georg Steiner fél évszázada írta a következőket, melyek ma aktuálisabbak, mint valaha:

„Korunkban obszkurantizmus és őrület fertőzte meg a politika nyelvét. Nincs olyan otromba hazugság, amely ne lelne buzgó kimondóra, nincs olyan aljas brutalitás, amelynek ne kelne védelmére a hisztoricizmus szófacsarása. Hacsak nem adhatjuk bizonyos mértékben vissza újságjaink, törvényeink, politikai aktusaink szavainak világos és szigorúan körülírt jelentését, életünk még közelebb kerül a káoszhoz. Akkor egy új sötét középkor jön reánk.”

Ennek az újabb sötét középkornak a küszöbét már átléptük. A régi középkorban az írástudatlanság tette lehetővé a tömegek mérhetetlen manipulálhatóságát. Most egy másfajta analfabétizmus ad lehetőséget az obszkurantizmusra, azaz a tudás terjedésének megakadályozására; egyfajta matematikai analfabétizmus, és óriási deficit a reálműveltségben. Képletesen szólva a 2x2 ismerete és józansága hiányzik.

______________________________

¹ Az iskolai eseten kívül van banki példám is a tekintélyen alapuló elhitetésre, melynél a leleplezésre egy kicsit többre volt szükség a 2x2 ismereténél, de nem sokkal többre. Ez a történet még ijesztőbb, mint a fenti, mert iskolázott emberekkel hitették el, hogy egy bank nem válik veszteségessé, ha nem hitelez, annak magas kockázatai miatt. Hiába érveltem kollégáimnál azzal, hogy komolyabb számolás nélkül is tudható; jutalékokból, és egyéb díjakból képtelenség fedezni a betétek kamatait, hiszen ha a díjak olyan magasak, hogy a banknak ez fedezi a betétek költségeit, akkor az ügyfélnek nem fogja megérni a banknál kamatoztatni a pénzét, mert több lesz a díj, mint a kamat. Nos, informatikai szakértőként nem tudtam meggyőzni a környezetemet a hitelezés elhagyásának következményeiről. Mondanom sem kell, hogy a bank egy éven belül olyan veszteséges lett, hogy végül eladták egy külföldi tulajdonú banknak, ahogy mondani szokták, privatizálták.