Én nem vagyok ennyire pesszimista, és nem zavarnak az ókori irodalomban az isteni beavatkozások sem. Szerintem az istenekben való hit a jóság létezésében való hitet is jelenti. Sajnálom, hogy a mai világban – ahol Babitshoz hasonlóan túl sok a pesszimista ember – az irodalomból, de a tömegkultúrából is hiányzik a „deus ex machina” szerepeltetése. Valami tudathasadásos állapotnak tartom, hogy miközben annyi vallás és – állítólagosan – vallásos ember él a földön, ugyanakkor a kultúra termékeinek legfeljebb mellékszereplői a hittel kapcsolatos kérdések, és az istenhit lényege, a segítő isteni kéz feltételezése – az általános értelemben vett „deus ex machina” – szinte teljesen hiányzik az alkotásokból. Ahogy helytelen volt az ókori művekben a túl sok „deus ex machina”, ugyanúgy helytelennek tartom ennek teljes hiányát napjaink műalkotásaiban.
Babits így sóhajt a fent idézett verse végén:
"«Adj Uram csodát csak egyszer! egyszer csak legyen csoda!»"
Szerintem ennek a jelkívánásnak vagy csodavárásnak a mibenléte rejti az istenhit körüli problémákat. Ahogy én látom, a jel és a csoda nem hiányzik, csak nem ott keressük, ahol megjelenik.1 A hit tudáson alapszik, a tudás végső próbája pedig a tapasztalat. Ha nem tapasztaljuk meg Istent, akkor a vallási tanítások mitológiává alacsonyodnak le. Isten megtapasztalását viszont olyan csodákban és jelekben várjuk, amelyek emberi kreációk, nincs közük a szellem, az értelem, és a lélek világához. Az ember még az anyagi világhoz tartozónak érzi magát, így kézzelfogható, vagy a fizikai jelenségek logikáján kialakult okfejtéseinkkel igazolható csodákat és szignálokat vár.2 Ha már magunk nem jövünk rá, akkor jobban oda kellene figyelnünk az Istenről szóló írásokra, például a következőre:
„Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” (Biblia, János evangéliuma:4:24)
Istent a lelkünkben tapasztalhatjuk meg, a kapcsolatunk vele szellemi kapcsolat. Én úgy hiszem, hogy Isten és a segítőtársai sohasem a világot segítik3, nem a környezetet, nem a társadalmat, nem a lehetőségeket, csakis az embereket egyenként, belülről. A „deus ex machina” igazi színtere az emberi lélek, és nem a külvilág.
A cél tehát nem kívül van, hanem belül. Önmagunkban kell keresni a jeleket és a csodákat, a „súgást”. Természetesen a környezetünkben szintén van, ami fontos Isten számára is: az emberek, és az emberek segítése, egyenként. Ebben mi is segítőtársak lehetünk, mi is tudunk másoknak segíteni; megértéssel, szeretettel.
Megjegyzés
Isten létének kérdése szinte mindig felveti a gonoszság, a rossz létezésének miértjét. Ezzel kapcsolatos gondolataim messzire vezetnek.4 Hogy miképp létezhet Isten – vagy ha valakinek jobban tetszik, akkor egy kozmikus szuperintelligencia – mellett a gonoszság is, erre a válasz az evolúció, a bonyolultság- és az információelmélet, valamint a kozmológia tudástárában rejlik. Az egyszerűbb válaszok kiábrándítóak.
_________________________________________________
1 Erről már írtam néhány gondolatot a „Tudás és hit” című írásomban:
2 Közismert a vicc a részeg emberről, aki nem az ajtó körül keresi a kulcsot, ahol elejtette, hanem az utcai lámpa alatt, mert ott világos van.
3 Jézus híres mondása „Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek” épp azt jelenti, hogy Istennek nincs dolga a világi ügyekkel.
4 Ezzel kapcsolatosan már írtam a szabad akarat és a bonyolultság összefüggéséről.
