(Recenzió)

Felemás érzések fogtak el Paul Johnson Szókratészről szóló könyvét olvasva.

Egyrészt nagyon örülök, hogy az egyik legkedvesebb filozófusomról olvashattam, és a könyv alcímével teljes mértékben egyet értek, Szókratész időszerű ember manapság is. Hozzá teszem, az ő időszerűsége soha nem szűnt meg. Kezdve kortársaira, elsősorban Platónra kifejtett óriási hatásával, minden korban a példaképek között szerepelt. Nem csak a filozófusok, de minden értelmes ember számára mintát adott az erkölcsös, tiszta életre, a következetes, szabad gondolkodásra.

Paul Johnson Szókratész iránt érzett elfogultsága elfogadható lenne számomra, ha nem ragadtatta volna magát csalhatatlan kijelentésekre a filozófussal, és korával kapcsolatban. „Szókratészt egyáltalán nem érdekelte…”¹, „Nem kétséges, hogy első kérdései…”², „Szókratész úgy gondolta...”³ az ilyen, és ehhez hasonló megfogalmazások megkérdőjelezhetőek, tudva, hogy Szókratész soha nem írt le semmit, filozófiájáról, életéről csak közvetítőkön keresztül tudunk bármit is. Épp ez a tény, azaz a nagy filozófusnak az írott szótól való tartózkodása jelzi, hogy a dogmává válásnak még a lehetőségét is igyekezett elkerülni. Paul Johnson önmagával is ellentmondásba kerül, amikor túl kritikus Platónnal kapcsolatban, azt felróva, hogy későbbi műveiben átértelmezte Szókratész filozófiáját, és saját szavait adta a szájába. Nos, éppen ezt teszi maga Paul Johnson is. Mentségére szolgáljon neki, és Platónnak, hogy írásaikkal – bár eltorzítva – megismertetnek bennünket egy olyan emberrel, akiről egyszerűen jó tudni.