2011. október 19., szerda 08:38

Tudás és hit

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

Sokak számára a hit fogalma a valláshoz, a gyermeki és a mitológiai képzeletvilághoz kapcsolódik szorosan. A hitnek ez az értelme azonban egy sokkal tágabb fogalom speciális esete. Én elsősorban a hit-fogalom általános értelmezésével szeretnék foglalkozni.

Mindenki számára ismert, hogy vannak dolgok, amit nagy valószínűséggel - pongyolán fogalmazva biztosan - tudunk, és vannak olyanok amelyekben hiszünk ugyan, de az információnk róla olyan szegényes, hogy ezt tudásnak semmiképpen nem nevezhetjük. A tudás és a hit tehát nem ellentétes fogalmak, éppen ellenkezőleg, mindkettő az információinkat minősíti, az egyik felértékeli, a másik óvatosan még kevésnek minősíti.

A filozófia problémáit is a matematika eszközeivel próbálom megközelíteni. Így a hit-tudás fogalompárost is matematikai hasonlattal közelítem meg. A tudást pontszerűnek képzelem az információ-mezőben, a hitet vektornak. Minél nagyobb valószínűsége van a hitnek, annál hosszabb vektornak gondolom, és annál nagyobb a hatóereje. A vektornak iránya van, mint a hitnek, ami a tetteinknek ad irányt. Pontosabban a tudáson alapuló hit az irányadó. Szemléletesebben: az anyagi pontoknak a tudáspontok felelnek meg, az erőtér megfelelője a hitrendszer, vagy másképp motivációs rendszer.

Hétköznapi példaként; akkor megyek el egy hangversenyre, ha azt hiszem, hogy kitűnő előadásnak leszek a részese. És ugyanígy ad irányt tetteimnek az Istenben való hit is. Az előbbi megfogalmazásokból az is kiderül, hogy amikor hitet teszek valami mellett, akkor egyben választok is, mégpedig irányt választok tetteimnek. A választásomat egy dolog befolyásolja lényegesen: a hit tárgyának pozitív valószínűségtartalma, azaz hitem szerint egy adott cselekvésnek nagy valószínűséggel pozitív kimenetele lesz. Ez nagyon jól nyomon követhető a hétköznapi választásainkban, de a vallási hitünkben is. Pascal is ezért „kötött fogadást” Istenre; így fogalmaz: „…ez már nem is fogadás: ahol a végtelen forog kockán, és nem áll szemben végtelen számú vesztési esély a nyerési eséllyel, nincs helye mérlegelésnek, mindent fel kell tennünk.” 


A valószínűségszámítás, és a végkimenetel, azaz a jövő mérlegelése után megtett döntésben a legmeghatározóbb egy saját múltbeli valóság-élmény. A hangverseny-választás példánál alapvetően meghatározó lehet, ha ismerem a művészt, hallottam már játszani. Ugyanez igaz a vallási hitben is, rendkívüli módon megerősíti egy szellemi élmény; a Jó szellemi megtapasztalása. Itt is Pascal gondolatai jutnak eszembe: „Mindent el kell követni, hogy megtalálja az igazságot a valószínűségszámítás segítségével, mert ha úgy hal meg, hogy nem imádja az igazi princípiumot, elkárhozik. – «De – válaszolja maga – ha azt akarta volna, hogy imádjam őt, akkor jeleit adta volna akaratának» – Ezért meg is tette; csak maga elsiklik felettük. Keresse őket; megéri a fáradtságot.” A jelkeresés közben azonban sokan elfelejtik, hogy a jelek szellemiek. Sokkal egyszerűbbek lehetnek, mint az emberek többsége gondolja: jel lehet egy lelkiismeret furdalás, ha rossz irányba megyek, és derű érzése, ha valami igazán jót tettem.

Hangsúlyozni szeretném, mennyire fontos, hogy értsük az érzéseinket, gondolatainkat. Az ősembernek még az volt alapvetően fontos, hogy értse az anyagi világ jeleit. Ez nekünk is nélkülözhetetlen, de az igazán lényegbevágó már a belső gondolatvilág értése, a jelzések megkülönböztetése. Azt írtam, „belső”, de a gondolatvilág nem csak belső. A külső-belső viszonylat itt már – és még – használhatatlan.

Természetesen azt is tudom, hogy ez a bonyolultnak látszó modell is egyszerűsítés, a valóság ennél sokkal komplexebb csoda. De az a legnagyobb varázslat, hogy igen egyszerű modellekkel is meg tudjuk érteni a világot, és a tudásunkban megjelenő képek konvergálnak a valósághoz.

Megjelent: 1270 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. augusztus 06., szombat 13:36
Tovább a kategóriában: « Aktuális, és potenciális létezés
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned