Rövid vallomás születésnapi köszöntésül

Nem méltatom Lator Lászlót, a költőt, műfordítót, esszéírót és nagyszerű tanítót, ezt megteszik nálam sokkal hivatottabbak. Egy személyes vallomással járulok hozzá a jókívánságokhoz. A kortárs költészet számomra legkedvesebb versét írta Lator László úgy hatvan évvel ezelőtt. Túlságosan személyes a vers, ezért ennél többet nem árulok el róla.
1969-ben jelent meg a költő első kötete, a Sárangyal, amelynek egy példányát azóta is féltve őrzöm. Érdekes, hogy bár minden versét szívesen olvasom, de közülük csak néhány az, ami igazán megszólít. Ennek az lehet az oka, hogy a költő szép korához és életművéhez képest kevés verset írt. Egy ez évi interjúban¹ maga is így fogalmaz: „Bár írtam volna többet, de ennyi lett.”
Ha nem is neveztem meg az én „szívből jövő” versemet, álljon itt egy másik kedvencemből kiemelt idézet, amelyben közel hetven év távolából szól hozzánk a költő:

„Most minden út hamis lehet,
fontold meg jól, hogy merre mégy.
Vigyázz, nehogy szándéktalan
elleneidnek pajzsa légy.

Nyitott szemmel köszöntsd a jót,
s ne imádj bamba szenteket.
Kígyó légy és szelíd galamb,
amint rendeltetett.”²

Utószó

Kis köszöntőm megjelenése után olvastam az ÉS-ben azt a sok verset, amelyekben Lator Lászlót köszöntik. Ezek közül Szabó T. Anna csodálatos költeményét, a Három szonett a kilencvenedikre címűt itt is megismételném, de nem szeretnék szerzői jogokat sérteni, ezért csak a számomra legszebb részletet idézem:

„…
ki tudni tanít, és tudva reméli,
hogy ördögi nincs, de van isteni,
ki figyelemmel, okos fegyelemmel
józanságra és mámorra kapat,
mutatja, hogy lesz szellemmé az ember,
és szenvedélyben párja nem akad –
   kit utol nem ér a por és a kor,
   ő az, csakis: a kortalan Lator.”

___________________________

¹ http://www.litera.hu/hirek/nagyvizit-lator-laszlonal-i

² Lator László, Kígyó légy és szelíd galamb, 1950.