Einstein és a dobókocka

Tekintettel arra, hogy az EPR gondolatkísérletről, valamint a Bell egyenlőtlenségekről is szeretnék írni, ezek előtt viszont érdemes néhány szót ejteni Einstein sokat idézett mondatáról; „Isten nem kockázik az univerzummal”. Einstein a külvilágot objektívnak, a megismerési folyamatunktól függetlenül létezőnek gondolta, okozatiságában pedig determináltnak, azaz nem a véletlenek vagy a valószínűségek játékának képzelte. Ez a vélekedés nem jelenti azt, hogy a világról szóló tudásunk ne lenne csak valószínűségi szinten igaz. Állítólag azt is Einstein mondta, hogy „Amennyiben a matematika törvényei a valóságra vonatkoznak, nem bizonyosak; amennyiben viszont bizonyosak, nem a valóságra vonatkoznak.” Így a kvantummechanika valószínűségszámítási módszereit csak annyiban vitatta, hogy azok nem a valóság jellemzői, hanem a valóságról szóló tudásunké, és bízott egy pontosabb, nem pusztán a valószínűségeken alapuló leírásban.

Miközben osztozom Einstein objektív világban való hitében, a valóság szigorúan determinisztikus jellegével viszont már nem értek egyet. Korábban írtam¹ arról, hogy a determinizmus és indeterminizmus közötti vitában én egy harmadik lehetőségben hiszek; abban, hogy ugyan mindennek megvan az oka – ebben az értelemben determinált a valóság – ennek ellenére a jövő nem abszolút értelemben meghatározott, a jövő csak egy bizonyos valószínűséggel adott. Hangsúlyozom, hogy ez a megállapítás a jövő valóságára vonatkozik, és nem a megvalósult jelenre és múltra. Tulajdonképpen ez az elgondolás megfeleltethető annak, amit a kvantummechanika matematikailag megfogalmaz. Mindez az események és összefonódások potenciális végtelenségéből következik, pontosabban ennek következményéből, az új minőségek megjelenéséből. Ezek az új minőségek és a velük együtt megjelenő új törvényszerűségek szintén megjósolhatóak lehetnek, de csak az ismert jelenségeknél kisebb valószínűséggel, ezért a jövőképre való reagálás sem teljesen kiszámítható. Vegyük észre, hogy a jövő csak akkor lehet determinált, ha a jövőről szóló tudás is az. Eddigi tapasztalataink szerint az információ véges sebességgel terjed, így a valóságban zajló változásokról az információk mindig kisebb-nagyobb időeltolással jutnak el hozzánk. A kvantummechanika egyik értelmezése – az úgynevezett nem-lokalitás elve – viszont azzal magyaráz bizonyos jelenségeket, hogy létezik a tértől és időtől független kommunikáció. Erről szólnak a Bell-egyenlőtlenséget cáfoló kísérletek, pontosabban ezek speciális értelmezései. Később erről részletesebben szólok majd. Előzetesen csak annyit, hogy én nem hiszek a valóság nem-lokális jellegében, hiszen ez egyfajta végtelen mennyiség – az információterjedés végtelen sebességének – aktuális létét jelentené. Én arra a tapasztalatra alapozom az elképzeléseimet, hogy mennyiségi végtelent nem érzékelünk, az csak potenciálisan létezik, a végtelen gyakorlati megjelenése; potencialitásának aktuálissá válása mindig egy új minőség megjelenésének formáját ölti.²

_______________________________

¹ Lásd a következő cikket: „Okozatiság és célkövetés”.

² Lásd például a következő írásaimat: „A végtelen megragadása”, „Út a természetes számoktól a valós számokon át a kételemű számokig”.