2016. május 04., szerda 17:50

Spiró György, Válogatott esszék – 1979-2016

Írta:
Értékelés:
(1 szavazat)

p1050488 k

Röpke gondolatok egy könyvről

Vannak, akik a legjobb falatot utoljára hagyják, és vannak, akik fordítva, mindig a legjobb darabkát választják a hátralévő ételből. Én ez utóbbiak közé tartozom, és Spiró esszékötetében is ösztönösen a leginkább szívmelengetővel kezdtem, az utolsó esszével Bada tanár úrról: „Ha nem találkozunk vele, másképp alakul minden. Nem volnának bennünk még ma is fényesek az egyre távolibb ideák, nem irányítaná törekvéseinket a tökéletesség akarása, nem vívnánk az eget, nem ásnánk mély kutakat…”. A magyar tanáromra, Dékány Gáborra emlékeztet Bada tanár úr. Szerencsések azok, akiknek volt/van olyan tanáruk, aki hozzá hasonló.

Egy könyvismertetés során valaki úgy jellemezte Spirónak ezt az esszékötetét, hogy azokról is sok jót mond1, akikkel szemben a legkritikusabb. Ez volt az egyik ok – az író neve mellett – amiért megvettem, és elolvastam a kötetet, és nem csalódtam. Sokat tanultam a történelmünkről, írókról, színészekről, a lengyel kultúráról, és sok minden másról. Elsősorban azonban az emberségről szólnak ezek az írások, az embernek maradás mikéntjéről.

Nem tudom nem idézni a számomra – bevallom restelkedve – eddig ismeretlen Borowski néhány mondatát, amit Spiró is felemlít a „Nálunk Auschwitzban…” elmélkedései közül: „Csak most nyílt fel a szemem, most értettem meg az ókor lényegét. Micsoda iszonyatos bűntény minden egyes piramis, szentély és görög szobor! Mennyi vér folyt el a római utakon, határvédő erődítményeken és városépítkezéseken! Az egész ókor voltaképpen egy roppant méretű koncentrációs tábor, ahol a rabnak homlokára égették szolgasága jelét, s keresztre feszítették, ha szökni próbált.” Azért is fontosak nekem ezek a gondolatok, mert én az erőt sugározni hivatott monumentális építményekben mindig is beleláttam az építőik embertelen erőfeszítéseit, és az építtetők részvétlen hiúságát és könyörtelenségét. Számomra nem mentség a szépség és a harmónia, ha verejtékből, és vérből épült. Az össze nem omló Déva-várakba mindig élőket falaznak. Amióta az eszemet tudom, vallom, hogy nem a cél szentesíti az eszközt, hanem épp ellenkezőleg; az eszköz szentesíti a célt. Csak az a cél igaz, és követendő, amit tisztességes, emberséges eszközökkel lehet elérni. Visszatérve Spiró Borowskiról szóló első két esszéjére, az írása alapján megértem, miért tartja a szerző Borowskit a „XX. századi lengyel irodalom talán legnagyobb alakjának”. Borowski „Úgy ábrázolja magát, mint aki embertelen lett az embertelenségben. De mert így ábrázol, ember maradt.” Ahogy ezt láttatja Spiró, az zseniális. Többet megértettem általa a haláltáborokról, a szörnyűség tudomásul vételéről és egyúttal elfogadhatatlanságáról, mint eddig bármikor is, bármit is olvastam róla.

__________________________________

1 Van egy kivétel; „A húsvét visszavétele” című, ahol a Passió című Gibson-filmről semmi jót nem tud mondani a szerző, véleményem szerint is jogosan. És miközben az optimizmus jellemző rám, egyet kell értenem az esszé utolsó, igen pesszimista bekezdésével: „A gyűlölet azonban – a szeretetre épülő, eddig legmagasztosabb vallás nevében álságosan – bárkiben felkelthető, aki nem ismeri sem a történelmet, sem a Bibliát. Ez a film azoknak szól, akik mind zsidó, mind keresztény, mind muzulmán szempontból pogányok, vagyis tökéletesen tudatlanok. Világszerte egyre többen vannak: ők az abszolút többség, bennük van az Üzlet. Őket manipulálják azok, akik a nácizmus felé menetelnek eltökélten.”

Megjelent: 600 alkalommal Utoljára frissítve: 2016. július 30., szombat 21:57
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned